Monthly Archives: október 2016

Körömdíszítés az ünnepekre

csillámporÉn azt gondolom, hogy nem lehet eléggé korán elkezdeni az ünnepi készülődést, így én már elkezdtem keresni azt a körömdíszítést, amely valóban megfelelő lesz szerintem az ünnepekhez. A választáskor nem fogom elfelejteni, hogy az elegáns színek, az arany és ezüst csillámporok és a téli díszítések a legmenőbbek, így biztosan választok majd egyet körmeimre az akril hatású körömmatricákból, melyeket flitterrel, csillámporral vagy strasszkővel fogunk a szépségszalonban valóban egyedivé és ünnepivé varázsolni. Kati persze mikor meghallotta azonnal megmagyarázta, hogy elképzelésemmel mi is a probléma. Szerinte felesleges szépségszalonba menni, hiszen egy lakkzselé induló készlettel bármikor el tudnánk készíteni saját körömdíszítésünket otthon is, melyet ha megununk bármikor le lehet cserélni. Elképzelése nem rossz. ám én semmiképpen nem szeretnék éppen az év végi bulik idején kísérletezni a zselélakk felkenésével és a díszítők használatával. Idén tehát a szépségszalonban készül el az ünnepi körmöm, jövőre azonban talán megpróbálkozok az otthoni elkészítéssel.

Terepen megfelelő kemping felszerelésre van szükség

sátor szunyoghálóvalA túrázás gyerekkorom óta hobbim, persze annak idején még csak elmentünk egy nagyot sétálni a Mátrába vagy a Normafához, de az alapvető dolgokat ott és akkor tanultam meg az Apámtól és a Nagybátyámtól, amit még a mai napig használok túrázások alkalmával. Ott tanultam meg azt is, hogy a megfelelő kemping felszerelés életet menthet – igaz ott még csak elméletben meséltek nekem ilyesmiket. Később amikor komolyabb terepek felé vettem az irányt, akkor ezt időnként magam is átérezhettem, rájöhettem, hogy mekkora kincs egy jó zsebkés, vagy egy megfelelő aláöltözet, esetleg egy vízálló hátizsák. Azt is hosszú évek tapasztalat mondatja velem, hogy ezekből a dolgokból csak jó minőségűt érdemes venni, éppen ezért mindig a terepen.hu-ról rendelek. Boltokba járkálni úgysem szeretek, nagyon kényelmes, hogy az internet intézi helyettem a vásárlás utálatos részét, nekem csak meg kell rendelnem, ki kell fizetnem és át kell vennem a csomagot és már használhatom is. A vásárolgatás helyett megspórolt időt pedig akár az útvonal tervezésére is fordíthatom.

Minőségi laptopok online

laptop vasarlasAmikor először jártam a laptoptar.hu webshop oldalán, akkor még csak kiegészítőket kerestem a laptopomhoz. Sok mindent rendeltem is és mindig maximálisan elégedett voltam a rendelt eszközök minőségével, és sosem volt olyan, mint korábban egy másik laptop webáruház esetében, hogy nem megfelelő terméket küldtek, nem azt amit megrendeltem. Ez fontos, mert még ha vissza is tudom küldeni, pénzbe és időbe kerül, nem hiányoznak nekem ezek a fölösleges körök. Úgyhogy amikor laptop vásárlásra került a sor, szintén nagyon fontos volt, hogy precíz, megbízható laptop webáruházat válasszak. Mi is lehetne jobb, mint amiről már tapasztalatból tudom, hogy megbízható. Úgyhogy hamar meg is rendeltem a laptopot amit kinéztem korábban, és meg is érkezett még azon a héten, hibátlanul, sérülés mentesen és tökéletesen működik. Szívből ajánlom mindenkinek, kinéztem egy-két kiegészítőt is azóta hozzá, ami hasznos lesz a későbbiekben az új gépemhez, például a bluetooth fülhallgató mindig is nagy vágyam volt, és kényelmesebb, mint a régi, az új laptophoz is sokkal jobban passzol.

Kókuszolaj nem csak főzésre

kókuszolajos nappali krémAzt már egyre többen tudják, hogy milyen jó sütni és főzni a kókuszolajjal. Könnyen hevíthető, színtelen és íztelen, így kiemeli a hozzávalók igazi ízét. Nem ad kellemetlen mellékízt a rántott húsnak és többszöri hevítés után sem szabadulnak fel benne káros, egészségre ártalmas anyagok. A kókuszolaj azonban másért is zseniális természetes zsiradék. Energiadús, így javítja a sportteljesítményt, kedvezően hat az emésztésre, helyreállítja a gyomorpanaszokat. Használhatjuk külsőleg is. Kiváló arcradírt, testápolót, ajakbalzsamot vagy sminklemosót is készíthetünk a segítségével. Száraz bőrűeknek különösen ajánlott testápolóként, de hajpakolásnak is kiváló. Használjuk bátran kívül és belül amikor csak szeretnénk. Az online kínálatokban többféle kiszerelésben is megvásárolható. A legideálisabb a kilós változat, hiszen rengetegféle dologhoz használhatjuk majd fel. Próbáljuk ki minél többféleképpen és használjuk kívül és belül is rendszeresen!